2011. december 13., kedd
Bréking! Sikeres vizsga!
Annyira túlgondolkoztam a hol kezdjem ezt a blogot kérdést, hogy hónapok óta csak az üres kezdőoldalt bűvölöm. Most viszont mérföldkőhöz érkeztünk, megkaptuk az első hivatalos visszaigazolást arról, hogy kellő ambíciókkal és kitartással belőlünk is válhat normális kutya-gazda páros.
Merthogy ez az egész nem is annyira evidens.
Bár midig kutyamániás voltam, volt is rövidebb ideig közös kutyám, a kutyázás elméletébe igazából csak idén tavasszal kezdtem beleásni magam, amikor lett egy saját Málnám. Aki ugyebár beagle, és ha az ember utánajár kicsit a dolgoknak, hamar látni fogja, hogy hiába a cukker pofi, beagleből kutyát csinálni komoly felkészültséget igénylő feladat - én ráadásul nem is (csak) a pofi miatt választottam a beaglet, egyéb terveim is vannak vele, erről majd még - úgyhogy azóta is töretlenül készülök (fel-, nem ritkán ki-). Olvasok, videókat nézek a témában, kutyasulizok, újabb és újabb (általában egymásnak ellentmondó) módszereket ismerek meg, amik között aztán jól elveszek; nevelek (?), tanítok (most éppen a kúszást), és legfőképpen tanulok. Az a mondás van ugyanis, hogy a kutyám mindent tud, csak nekem kell megtanulnom jól kérni. Erről fog szólni a blog.
És akkor az apropó, amiért épp most: megvan az első vizsgánk! (vagyis igazából azért most, mert paráztam, hogyha megbukunk, mit arcoskodjak saját kutyabloggal..)
Szóval Málnával a K99 vizsgarendszerben sikeresen teljesítettük az engedelmes ágazat legeslegelső vizsgáját. Ebben a vizsgarendszerben engedelmes vizsgázni kilenc szinten lehet, vagyis amiből most vizsgáztunk, az a nagyon beugró szint. Tudunk lábnál követésben manőverezni, ütem- és irányváltásokkal, tudunk ülve és fekve helyben maradni - mármint a kutya marad (szerencsés esetben) míg én otthagyom - és röviden ennyi. Képes a kutyám öt percig rám koncentrálni - ami egyébként egyáltalán nem annyira magától értetődő dolog, mint amilyennek hangzik. A 100-ból 89 pont, amit elértünk persze nem jelenti azt, hogy Málna engedelmes kutya lenne, inkább annyit jelent, hogy alkalmas rá. Viszont erre csak úgy legyinteni meg nagyon nem ér, elég csak megnézni a beagle fajtamentés oldalát, ha heti két-három fajtatiszta(!) beaglet nem dobnak ki/adnak le menhelyre megváltozott családi körülményekre vagy - őszinte verzió - arra hivatkozva, hogy teljesen, menthetetlenül kezelhetetlen a kutya, (esetleg hogy ez már nem is kutya, hanem maga az ördög, és így tovább ennek különféle fokozatai) akkor egyet sem. (Anyám is megjósolta még mikor Málna nagyon kölök volt, hogy ha valamire, akkor biztosan erre a kutyára megy majd rá egyszer a kapcsolatom.)
Pedig Málnánál - és a beagleknél általában - kiválóan működik a pozitív megerősítéses tanítás, (bele se merek gondolni, hogy a saját testsúlya hányszorosát tömtük már bele jutalomvirsli és jutalomsajt formájában) és ezen kívül más módszer talán egyáltalán nem is. Ezért is lepődnek meg nem pöttyet, akik véletlenül nyúlnak bele a tutiba egy kölyökbiglivel: amit eddig tudtak a kutyázásról, az innentől jó esetben kuka. (Nekem szerencsém volt ilyen szempontból, korábban csak rövid ideig lehetett saját kutyám, az is egy önfejű, makacs rohadék mentett basset hound volt, így aztán a beagle már nem ért teljesen hideg zuhanyként.) Rossz esetben elkönyvelik a beaglet kezelhetetlen, ostoba, rosszindulatú dögnek, mégrosszabb esetben azzal a lendülettel hajítják is ki a francba. Pedig mindössze arról van szó, hogy míg (sajnos) vannak olyan kutyák, fajták, akiknek elég jutalom az, ha nem kapnak büntetést - ezek a kutyák az ideális munkakutyák, rájuk épít a hagyományos kutyakiképzés - na addig a beagle _nagyon_nem_ilyen_ . Ha a kis okos beaglebuksiba nem fér bele, hogy amit csinálunk miért jó neki, egyszerűen szarni fog az egészre. Ezért is fáztam nagyon a vizsgától, ahol egyáltalán nem szabad falatot használni, és ugyanezért még hogyha túlzónak is tűnik, óriási sikernek tartom, hogy a kutyám képes volt öt percet rám figyelni, pusztán jófejségből. (Aztán persze én is jófej voltam vele: húsz deka főtt marhamáj ebédre, pláne ha anyád vegetáriánus, azért az na.)
És mindezt úgy, hogy jócskán voltak még hiányosságaink, ráadásul az előző esti szomszédbanpálinkázással majd a reggeli gyógyfelessel majdnem sikerült szabotálni az egész projektet. Egyébként nagyon sikeresen kihúztam az egyes sorszámot, így aznap mi kezdhettük a vizsgázást, mondjuk ekkora nekem már nagyjából minden mindegy volt, az egyetlen parám, hogy csak ne vágjam ki a pályán a taccsot - bár a vizsgaszabályzat csak arra tér ki, hogy a kutyának tilos üríteni a pályán, mondjuk, érthető módon nem én akartam lenni a precedens, aki miatt majd bekerül egy, a felvezetőre vonatkozó hasonló passzus is. Aztán végülis a parára kaptam még egy felest, a piaszagra egy rágót, és itt kezdődik a videó, ahol remegő térdekkel azt mantrázva magamban, hogy a bíró megszólítása "sporttárs" és nem "elvtárs" átlépem Málnával a vizsgapálya kapuját.
A hosszú helyben maradás sosem volt az erősségünk, hiába gyakoroltuk széjjel, ezt leszámítva nagyon elégedett vagyok magunkkal. A bírónőtől külön dicséretet kaptunk az ültetés eltávolodással feladatra, illetve megjegyezte, hogy "kis beagle létére" mennyire szépen figyelt a kutya a gazdájára. Megdicsérte azt is, amikor Málna szaglászni kezdett és sikerült újra magamra vonnom a figyelmét. A videó sajnos rossz minőségű, de a kis fehér pötty Málna, a nagy zöld paca az meg én.
Merthogy ez az egész nem is annyira evidens.
Bár midig kutyamániás voltam, volt is rövidebb ideig közös kutyám, a kutyázás elméletébe igazából csak idén tavasszal kezdtem beleásni magam, amikor lett egy saját Málnám. Aki ugyebár beagle, és ha az ember utánajár kicsit a dolgoknak, hamar látni fogja, hogy hiába a cukker pofi, beagleből kutyát csinálni komoly felkészültséget igénylő feladat - én ráadásul nem is (csak) a pofi miatt választottam a beaglet, egyéb terveim is vannak vele, erről majd még - úgyhogy azóta is töretlenül készülök (fel-, nem ritkán ki-). Olvasok, videókat nézek a témában, kutyasulizok, újabb és újabb (általában egymásnak ellentmondó) módszereket ismerek meg, amik között aztán jól elveszek; nevelek (?), tanítok (most éppen a kúszást), és legfőképpen tanulok. Az a mondás van ugyanis, hogy a kutyám mindent tud, csak nekem kell megtanulnom jól kérni. Erről fog szólni a blog.
És akkor az apropó, amiért épp most: megvan az első vizsgánk! (vagyis igazából azért most, mert paráztam, hogyha megbukunk, mit arcoskodjak saját kutyabloggal..)
Szóval Málnával a K99 vizsgarendszerben sikeresen teljesítettük az engedelmes ágazat legeslegelső vizsgáját. Ebben a vizsgarendszerben engedelmes vizsgázni kilenc szinten lehet, vagyis amiből most vizsgáztunk, az a nagyon beugró szint. Tudunk lábnál követésben manőverezni, ütem- és irányváltásokkal, tudunk ülve és fekve helyben maradni - mármint a kutya marad (szerencsés esetben) míg én otthagyom - és röviden ennyi. Képes a kutyám öt percig rám koncentrálni - ami egyébként egyáltalán nem annyira magától értetődő dolog, mint amilyennek hangzik. A 100-ból 89 pont, amit elértünk persze nem jelenti azt, hogy Málna engedelmes kutya lenne, inkább annyit jelent, hogy alkalmas rá. Viszont erre csak úgy legyinteni meg nagyon nem ér, elég csak megnézni a beagle fajtamentés oldalát, ha heti két-három fajtatiszta(!) beaglet nem dobnak ki/adnak le menhelyre megváltozott családi körülményekre vagy - őszinte verzió - arra hivatkozva, hogy teljesen, menthetetlenül kezelhetetlen a kutya, (esetleg hogy ez már nem is kutya, hanem maga az ördög, és így tovább ennek különféle fokozatai) akkor egyet sem. (Anyám is megjósolta még mikor Málna nagyon kölök volt, hogy ha valamire, akkor biztosan erre a kutyára megy majd rá egyszer a kapcsolatom.)
Pedig Málnánál - és a beagleknél általában - kiválóan működik a pozitív megerősítéses tanítás, (bele se merek gondolni, hogy a saját testsúlya hányszorosát tömtük már bele jutalomvirsli és jutalomsajt formájában) és ezen kívül más módszer talán egyáltalán nem is. Ezért is lepődnek meg nem pöttyet, akik véletlenül nyúlnak bele a tutiba egy kölyökbiglivel: amit eddig tudtak a kutyázásról, az innentől jó esetben kuka. (Nekem szerencsém volt ilyen szempontból, korábban csak rövid ideig lehetett saját kutyám, az is egy önfejű, makacs rohadék mentett basset hound volt, így aztán a beagle már nem ért teljesen hideg zuhanyként.) Rossz esetben elkönyvelik a beaglet kezelhetetlen, ostoba, rosszindulatú dögnek, mégrosszabb esetben azzal a lendülettel hajítják is ki a francba. Pedig mindössze arról van szó, hogy míg (sajnos) vannak olyan kutyák, fajták, akiknek elég jutalom az, ha nem kapnak büntetést - ezek a kutyák az ideális munkakutyák, rájuk épít a hagyományos kutyakiképzés - na addig a beagle _nagyon_nem_ilyen_ . Ha a kis okos beaglebuksiba nem fér bele, hogy amit csinálunk miért jó neki, egyszerűen szarni fog az egészre. Ezért is fáztam nagyon a vizsgától, ahol egyáltalán nem szabad falatot használni, és ugyanezért még hogyha túlzónak is tűnik, óriási sikernek tartom, hogy a kutyám képes volt öt percet rám figyelni, pusztán jófejségből. (Aztán persze én is jófej voltam vele: húsz deka főtt marhamáj ebédre, pláne ha anyád vegetáriánus, azért az na.)
És mindezt úgy, hogy jócskán voltak még hiányosságaink, ráadásul az előző esti szomszédbanpálinkázással majd a reggeli gyógyfelessel majdnem sikerült szabotálni az egész projektet. Egyébként nagyon sikeresen kihúztam az egyes sorszámot, így aznap mi kezdhettük a vizsgázást, mondjuk ekkora nekem már nagyjából minden mindegy volt, az egyetlen parám, hogy csak ne vágjam ki a pályán a taccsot - bár a vizsgaszabályzat csak arra tér ki, hogy a kutyának tilos üríteni a pályán, mondjuk, érthető módon nem én akartam lenni a precedens, aki miatt majd bekerül egy, a felvezetőre vonatkozó hasonló passzus is. Aztán végülis a parára kaptam még egy felest, a piaszagra egy rágót, és itt kezdődik a videó, ahol remegő térdekkel azt mantrázva magamban, hogy a bíró megszólítása "sporttárs" és nem "elvtárs" átlépem Málnával a vizsgapálya kapuját.
A hosszú helyben maradás sosem volt az erősségünk, hiába gyakoroltuk széjjel, ezt leszámítva nagyon elégedett vagyok magunkkal. A bírónőtől külön dicséretet kaptunk az ültetés eltávolodással feladatra, illetve megjegyezte, hogy "kis beagle létére" mennyire szépen figyelt a kutya a gazdájára. Megdicsérte azt is, amikor Málna szaglászni kezdett és sikerült újra magamra vonnom a figyelmét. A videó sajnos rossz minőségű, de a kis fehér pötty Málna, a nagy zöld paca az meg én.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)