Mivel ez az idei volt Málna első igazi szilvesztere (az előzőt még a mamával meg a tesókkal összebújva tolta, szerintem nem maradtak fenn megvárni a koccintást) már régóta készülünk rá, mint a napra, amikor majd eldől, hogy a következő tizenpár évben mivel telnek a szilvesztereink: van még pár évünk inni, hányni meg ilyenek, mint a fiatalok, vagy felelősségteljes szülőként évente két napon át egy asztal alatt reszkető szőrös kis idegroncs lelkét ápolgatjuk majd. (A nővérem kutyáját például xanaxozni kell az év utolsó napjaiban.)
Úgyhogy már délután négykor megbeszéltük, hogy innentől Málna a kertbe is márcsak felügyelet mellett. Elterveztem, hogy ott leszek vele, amikor durrogtatni kezdenek, falattal meg klikkerrel, majd jól elvonom a figyelmét, látni fogja, hogy nincs semmi para, megtanulja kizárni a zajt, ésatöbbi, satöbbi, ahogy írják az okosok. Ahhha... Öt óra, én könyékig a forró sütőben, fülemről lóg a telefon, a barátnőméknek - akik szintén az állatokkal (kutya-macska-ló-kecske) otthon reszketést választották szilveszteri programnak - helpdeskelek, hogyan kell valamit a gépen megcsinálni, Málna szól, hogy menne pisi, integetni próbálok, hogy akkor most valami, Mérnöqr kiengedi, negyed óra múlva hol a kutya, nincs a kutya, szomszéd kertből durrogás, hogy remegnek az ablakok, óbazz, hát persze, lenn van a kutya. Mérnöqr lerohan, visszajövet a hóna alatt egy kővé dermedt, üveges tekintetű kiskutya lóg, fényre, hangra, mozgásra, virslire, sajtospogácsára nem reagál, hová tetted a beaglemet? Bekucorodik az asztal alá a sarokba, virsliből kis ösvényt szórok neki az ajtó felé, hátha elindul majd rajta, de nem, a macska pofátlanul felzabálja előle, az utolsó szemet egyenesen Málna két mellső lába közül..
Vagyis ezt nagyon elbasztuk. Oké, akkor ahogy az okosok mondják, ezt most úgy kell, hogy a falkavezér nem esik pánikba, a helyes pedagógia hagyni a kutyát egyedül, nemhogymég simogatással jutalmazni, amiért parázik, majd látja, hogy a falka is nyugis, ő is megnyugszik, kizárja, izé, akármi. Ahha. Körülbelül két órát bírtuk a dolgot, a kutya továbbra is tök merev, remeg, ömlik a nyála, semmire semmi reakció, sarokból sarokba fúrja magát, úgy próbál követni minket a lakásban, na oké, most volt elég az okoskodásból.
Film berak, kutya ölbevesz, simogat. Néhány perc múlva már nem folyamatos a remegés, már csak egy-egy remegés, ami egyre ritkul. Aztán teljesen elmúlik, az izmai sem tökmerevek már, le-lecsukódnak a szemei, kicsit elalszik, felriad, megint elalszik, mostmár frankón horkolva, ahogy kell egy beaglenek, felébred, nahát ez sajtospogi, szimat szimat, a nevére odafigyel, megint elalszik.
Éjszaka kivételesen beengedtük az ágyba, hogy legyen neki mihez bújni, dacára, hogy biztosak voltunk benne, ezzel hetekre leírtuk magunkat. Málnával (és a beaglevel általában) két dolog van ugyanis: ha megérzi, hogy az ember valamiért egy kicsit is engedékenyebb, vagy következetlenebb, mint általában, azt egyből úgy értelmezi, hogy onnantól bármit szabad. A másik dolog, ha éppen minden flottul működik, amit nem szabad, azt nem szabad, ő akkoris bizonyos időközönként be-bepróbálkozik. Oké, hogy öt perce nem volt szabad, na de mi van, ha most majd igen? Na vele emiatt aztán tényleg minden percben észnél kell lenni, így előre beletörődtünk, hogy amint vége a szilveszteri traumának, az újév első két hetében, mire Málna újra nagyjából szófogadó lesz, pedagógiai célzatú ordibálástól lesz hangos a ház.
Ehhez képest. Másnapra lett egy tökéletesen együttműködő kutyám. Otthon, sétáláskor, elengedéskor, behíváskor, egyszerűen mindenben olyan volt, mint egy jólnevelt kutya. Nem próbálta magát önállósítani, nem kellett sajtot lóbálni az orra előtt, hogy rámfigyeljen, az összes necces helyzetben (például kimehet-e a kapun, odamehet-e kutyázni, elmehet-e láb mellől, bejöhet-e a szobába) ahelyett, hogy megőrült volna, mint általában, nézett ránk és várta az engedélyt. (Egyébként ha továbbra sem érdekelte volna az ennivaló sem, azt hihettem volna, hogy kicserélték az ufók, de amint túl voltunk a durrogtatáson természetesen az enniennienni rendszer tért vissza elsőként back online, hiába, ez van nekik a legmasszívabban bedrótozva.)
Természetesen nem állítom, hogy ez az epizód véglegesen megoldotta volna minden problémánkat. Ahogy halványul az élmény, Málna is úgy lesz fokozatosan újra egyre beaglebb, megint egyre több energiánkba telik betartatni a szabályokat, fenntartani a rangsort, de a tanulság akkoris mindenképpen érdekes.
Azt aláírom, hogy (míg az embernevelésben az ilyesmiben egyáltalán nem hiszek) a kutyanevelésben sok mindent tekintélyből kell megoldani, ráadásul elsősorban a kutya érdekében (és csak közvetetten a sajátunkéban). Ő az, aki így működik, legalábbis az egyik, az ösztönös része, és azt is aláírom, hogy nagyon sokan hibáznak, mikor csak a kutya másik, intellektuális részével hajlandóak foglalkozni.
Említettem, hogy láttam már petárdaparás kutyát korábban. A különbség a másik kutya és Málna közt, hogy míg Málnát a közelségünk képes volt megnyugtatni, ez a kutya olyankor (vagy ha vihar jön) teljesen kikapcsol, és semmi nem nyugtatja meg. Elmúlik az a pár nap és jobban lesz.
Erre és a Málna viselkedésében beállt változásra egy magyarázatot tudtunk találni. Málna közöttünk, a falkája vagy családja, whatevör körében biztonságban tudta érezni magát, nem ütött be az apokalipszis se, vagyis ha meg tudtuk őt védeni, valószínűleg érdemes hallgatnia ránk.
Az egyik tanulság számomra: Ez a falkatéma, a dominanciakérdés túlértékelése rendesen zsákutcába tud vinni. Mindenből rangsorkérdést csinálni egyrészt életszerűtlen, másrészt félénk kutya vagy félelemagresszió esetén mindjárt aggályosabb az egész. Például ez wtf?
Oké, fontos, hogy ne játsszuk el a tekintélyünket, de egyáltalán nem biztos, hogy a falkavezéri pozíciónkat csak úgy erősíthetjük, ha minden körülmények között dominálni akarjuk a kutyát. Szvsz a pozíciónkat éppúgy erősítheti az is, ha a kutya biztonságban érzi magát mellettünk. (A történtek tanúsága szerint még akkoris, ha az a kutya éppen beagleből van.)
És azóta? Ja, hát az elmúlt pár napban hallottunk még pár petárdát a teraszról és séta közben. Málna odafordította a fejét, volt, hogy még remegett is egyet, aztán el is feljetette az egészet, minden ment ugyanúgy tovább. Elgondolkodtató.
